Kedves fiú... Még mindig elnevetem magam, ha arra gondolok, hogy hívtam Liamet.
Hangos csörgés hasítja ketté a megnyugtató csendet. Felkapom a fejem a párnámról, pislogok párat, majd az éjjeliszekrényemre nézek. Villog a telefonom. Ébresztő. Sóhajtok egy nagyot és leállítom az eszeveszett zenélést. Délelőtt tíz. Miután sikerül teljesen felébrednem, a fürdőszobába sétálok.lerakom a bent lévő székre a ruháim a törölközőmmel együtt. Levetkőzök, a pizsamám a szennyesbe dobom. Eltipegek a zuhanyzókabinig. A zuhanyrózsa felett állva, megnyitom a meleg vizet, utána rögtön a hideget is. Langyosra állítom a hőfokot, nem szeretném megégetni magam és megfagyni sincs szándékomban.
Miután végzek a fürdőszobai tevékenységeimmel, a konyhába sétálok. Egy tányér müzli tejjel. Ez a reggelim. Kanállal a kezemben leülök a kanapéra. A házam nem túl nagy, de azért nem is a legkisebb. Ideális. A nappali világoszöld színű, fehér kanapéval, zöld fotelekkel. A falon a rajzaim díszelegnek és néhány boltban vett festmény. Kellemes érzésem van, mikor itt ülök. A tévé mellett van egy-egy könyvespolc, tele könyvekkel. Nem szoktam rettenetesen sokat olvasni, de szeretem a könyvek illatát. Részben japán vagyok, így szinte elengedhetetlennek tartom, hogy legyen néhány mangám is. Sokszor jobban lekötnek, mint a könyvek vagy éppen az unalmas életem.
A reggelim elfogyasztása után átballagok a konyhába, lerakom a piszkos edényt a mosogatóba, onnan pedig a kertbe megyek. Az egész olyan, mint egy nagy, zöld folt, néhány színes pacával. A fű szépen gondozott, akárcsak a virágaim. Persze nem fényezni szeretném magam, de sok időm van, amit a kertre áldozhatok. Leülök a hintaágyra és előveszem a telefonom a zsebemből. Süt a nap, tökéletes tavaszi nap van. Megkeresem a kedves fiút a névjegyek között, majd rányomok a hívás gombra.
-Igen? -szól bele nevetve. Hallani a körülötte lévő zajokat, amiket valószínűleg a barátai keltenek.
-Én vagyok az., Misaki.- elcsendesül a túloldal. A viháncolás megszűnik. Nem tudom, miért. Talán odébb ment. -Bocsánat a zavarásért. Csak a kerti parti időpontjára lennék kíváncsi. Persze, ha még áll egyáltalán a meghívás. -hangom egyre halkul. Bizonytalan vagyok.
-Ez a csaj, akiről beszéltél?- kiabálást hallok, aztán hangos nevetést.
-Ne kiabálj a telefonomba és add vissza! -elemelem a fülemtől a készüléket, ami most rettenetesen hangos zajoktól zengett.
-Itt vagy még, Misaki? Halló?
-Igen. -válaszolok halkabban, mint eddig. Megrémisztenek a barátai.
-Bocsáss meg nekik! Született barmok, nem tehenek róla. Természetesen még mindig szívesen látunk. Illetve én igen, a többiek pedig szeretnének megismerni téged. Ha neked is megfelel, akkor öt óra körül jöhetnél.- hangja kedvesen cseng. Megnyugtat. Nem félek.
-Semmi gond. Az öt óra tökéletes.-önkénytelenül is mosolyognom kell. Megint azt a kellemes és nagyszerű meleget érzem, mint tegnap.
Elköszöntünk, aztán bontottam a vonalat. Gőzerővel készülni kezdtem, nem szerettem volna, hogy szégyellnie kelljen.
Liam Payne
Már lassan negyed hat. Hol késik?~ idegeskedek az órámat bámulva. Feszülten járkálok körbe-körbe, miközben igazgatom a ruháimat. Kifogástalanul szeretnék kinézni előtte. Hisz ő olyan... elképesztő! Finom, nőies, mégis sportol. Félénk, de ha megmutatod neki, hogy nem szándékozol bántani őt, rögtön melegséget áraszt és mosolyog. szerintem nem is tud róla, mennyire csodálatos is ő. Kicsi lány, hát máris elcsavartad volna a fejem?
Csengő, majd halk kopogás. Ez a két dolog, ami kizökkent az ábrándozásomból. Sietve és boldogan sétálok a bejárati ajtóhoz. Mikor kinyitottam, boldogság kerít hatalmába.
-Kicsi lány!- kiáltok fel, miközben azt tervezem, mi lenne, ha átölelném. Aztán észbe kapok. -Mármint, Misaki... Örülök, hogy itt vagy.- habogtam azt, amit elsőre kellett volna mondanom. Milyen buta vagy, Liam! Kicsi lány? Az oké, hogy te így hívod, de... Most biztos egy pedofil állatnak tart.- Gyere be!- elállok az útból, elvörösödve. Milyen ciki... Megszeppenve betipeg. -menj csak előre!- biztatom.
Barom vagyok.~ gondolom, miközben visszazárom az ajtót. Követem Misakit, aki a konyhában áll és mosolyogva bámulja a falat. Összeráncolt szemöldökkel mellé sétálok, majd követve a tekintetét, a Japánt szimbolizáló zászlót látom. Misaki szemei kissé könnyesek lesznek. Barna szemi csak úgy csillognak. A szívem erősen dobog, miközben a kicsi lány minden négyzetcentiméterét memorizálom. Rámutat a zászlóra, mosolyog, potyognak a könnyei. Mintha azt akarná kérdezni: Miért van ott?
-Jártam Japánban. Megszerettem az országot. Emlékeztet a sok-sok mosolyra és kedvességre, amit ott kaptam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése